Történetünk

A Fővárosi Közterület-felügyelet Budapest Főváros Közgyűlésének irányítása alá tartozó közigazgatási szervezet. Önálló jogi személy, tevékenységének jellege alapján közhatalmi költségvetési szerv, feladatellátáshoz gyakorolt funkciói alapján önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.

 

Történetünk
Az önkormányzati közterület-felügyeleti rendszer első intézménye, a Fővárosi Közterület-felügyelet története a rendszerváltás előttre, 1978-ra nyúlik vissza. Az akkori Fővárosi Tanács ebben az időszakban fogadta el „Budapest rendjének és tisztaságának” javítására kidolgozott feladattervét, és ekkor merült fel először egy közterületi ellenőrző szerv felállításának gondolata. Ennek eredményeként 1983 januárjában a Minisztertanács megalkotta a Fővárosi Közterület-felügyeletről szóló rendeletét, ezzel megnyílt az út az első felügyelet felállításához. A Fővárosi Közterület-felügyelet 1983. február 1-jén jött létre, és ötvenfős engedélyezett létszámmal megkezdte a munkáját.
A szervezet ezt követően mind struktúrájában, mind feladataiban, létszámában dinamikusan fejlődött. Egyre nagyobb szerepet vállalt a főváros közrendjének, köztisztaságának, közbiztonságának megteremtésében, az egyik legjelentősebb, új feladatként pedig megjelent a főváros területén lévő kóbor és elhullott állatok befogása, összegyűjtése, mivel a Felügyelet szervezetébe integrálódott az Állategészségügyi Szolgálat. A sokasodó feladatok és hatáskörök szükségessé tették, hogy a szervezet jogállása magasabb szintű jogszabályban, törvényben legyen lefektetve, így az Országgyűlés megalkotta a Közterület-felügyeletről szóló törvényt, továbbá, 2000. január 1-jétől a közterület-felügyelők köztisztviselői státuszba kerültek.
De miért is jelentős a Felügyelet életében az elmúlt negyedszázad? Elsősorban azért, mert bizonyította egy, a közterületi rend, a köztisztaság és számos más közrendészeti hatósági feladat ellátására hivatott sajátos önkormányzati szervezet létjogosultságát. Egy olyan szervezetét, amely képes volt hatékonyan betölteni azt az űrt, amely a mindennapokban felmerülő – elsősorban a közterület rendjét, annak élhetőségét, biztonságát, a zavartalan, rendeltetésszerű használatát érintő – lakossági igények és az állami rendvédelem által ebben vállalható beavatkozások között keletkezett.  
Ma, bár – a folyamatos változtatások ellenére – a közterület-felügyeletet érintő jelenlegi szabályozás átfogó átgondolásra szorul, a Fővárosi Közterület-felügyelet kiterjedt intézkedési jogkörével Budapest közrendjének, köztisztaságának megőrzésében az egyik legfontosabb szereplő. Jelenleg több mint 350 fős szervezet, legújabb feladatai közé tartozik a tömegközlekedési eszközök használati rendjének fenntartásában, szerződésszerű használatának ellenőrzésében való részvétel, melynek célja a viteldíjfizetési hajlandóság növelése, ugyanis az igazoltatásra jogosult, hivatalos személy jelenléte miatt a bliccelők többé nem tudnak kibújni a pótdíjfizetés alól.
(A szöveg Hermann Gábor tanulmányának felhasználásával készült.)