Sajtóközlemény

02/07/2017 - 11:28
Sajtóközlemény

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság átfogó ellenőrzés sorozatot indított a mozgáskorlátozott személyek számára kiállított parkolási igazolványokkal kapcsolatos jogsértések felderítése, és a jogszerűtlenül elfoglalt parkolóhelyek felszabadítása érdekében.

Az ellenőrzés célja az érvénytelen, és az érvényes, de jogszerűtlenül használt, igazolványok visszatartása, visszavonásának kezdeményezése, a hamis, vagy meghamísított okirattal visszaélések visszaszorítása. A január 27-29 közötti akció tapasztalatai alapján szükséges az ellenőrzés rendszeres ismétlése, melyre a FÖRI kiemelten készül.

A közterület-felügyelő szabálysértés esetén 50 ezer forint szabálysértési helyszíni bírságot szabhat ki, illetve a szabálytalanul várakozó gépjárművel szemben kerékbilincset alkalmazhat, illetve a járművet elszállítással eltávolíthatja.

A parkolási igazolvány okirat, amelynek meghamisítása, jogosulatlan használata bűncselekmény.

 Az első akciósorozat elsősorban korlátozott forgalmú övezetekbe mozgáskorlátozott igazolvánnyal behajtók, illetve a jogszerűtlenül igénybe vett, mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyek ellenőrzésére terjedt ki. Az akció további ütemei során ellenőrzésre kerülnek a díjfizető övezetekben mozgáskorlátozott igazolvánnyal díjfizetés nélkül várakozók, illetve azon bevásárló központok parkolói, amelyek közterületnek minősülnek.

2017. február 6.

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság

Az Illatos út 23/A címen található Állategészségügyi Szolgálatunk, amely a fővárosi kóbor, árva és problémás kutyák begyűjtését és örökbeadását végzi.
Elszállították sza- bálytalanul parkoló gépkocsiját? Itt meg- találhatja, csak a rendszámot kell beírnia keresőnkbe.