Rendőrkézen a verekedő bliccelő

2012. január 9.

A BKV ellenőrök  Budapest Főváros Közterület-felügyeletének munkatársaival végezték szokásos közös ellenőrzésüket a 173E autóbuszon. Egy középkorú nő a BKV ellenőr felszólítására nem tudta bemutatni érvényes jegyét vagy bérletét, sőt durván, nyomdafestéket nem tűrően reagált a kérésre. Az ellenőr felszólította az utast, a január elsejétől érvényes tarifa 8 ezer forint helyszíni bírság megfizetésére. A válasz ugyanaz a trágár kifejezés volt, mint korábban. Az ellenőr átadta az intézkedést a  közterület-felügyelőnek, aki elmondta az utasnak, hogy ő hivatalos személy, aki igazoltatásra jogosult, így kéri, szíveskedjen átadni a személyazonosságát igazoló okmányokat.
A nő erre sem volt hajlandó.  Néhány  érvényes jeggyel közlekedő utas -  a jogkövető magatartásukat erősítve - viselkedésével az ellenőrzést végzőket támogatta, sőt egyikük rá is szólt a nőre, mondván, rendezze az utazását vagy szálljon le. 
Végül a közterület-felügyelők leszállították az utast, akit felszólítottak arra, hogy ne hagyja el a helyszínt, mert intézkedést foganatosítottak vele szemben. Erre a bliccelő a megállóban az egyik felügyelőt erőteljesen meglökte, a másikat pedig  háromszor megütötte. Ezt követően a két közterület-felügyelő a karjánál fogva visszatartotta és tájékoztatta arról, hogy rendőri segítséget kértek.
A kiérkező rendőrök igazoltatták a jegy nélkül utazó utast, aki a rendőröknek is ellenállt, emiatt a járőrök előállították a XV. Kerületi Rendőrkapitányságra. A nővel szemben a XV. kerületi Rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. 

Míg a  jegy nélkül, potyázva utazó nő magatartását a buszon közlekedő utasok elítélték, addig a megállóban a környező üzletekből kijövő emberek a jogszerűen eljáró hivatalos személyek ellen fordultak. A hasonló esetek, és a bliccelők számának visszaszorítása érdekében Budapest Főváros Közterület-felügyelete arra hívja fel a figyelmet, hogy a bliccelők a fővárosi adófizetők és a jegyüket megváltó utasok pénzén buszoznak, villamosoznak vagy éppen metróznak. Viselkedésükkel nemcsak anyagi, de erkölcsi kárt is okoznak. A BKV ellenőrök munkáját a közterület-felügyelők segítik és mint hivatalos személyeknek joguk van az intézkedéshez, és ha szükséges, a potyázót erővel is visszatarthatják a  rendőrség megérkezéséig. 

2012-01-06
Budapest Főváros közterület-felügyelete
Sajtószolgálat